Szépirodalmi Folyóirat
"Szépszó és Értelem"
2014. április 20.
XIII. évfolyam 4. szám.
KÖNYVAJÁNLÓ
Tartalom
A MEK-ről letőlthető
művek

Ajánlott Honlapok
Munkatársaink Honlapjai
Naplók, jegyzetek.
(blog)

Jules Mouquet
Flute sonata
Belgian Radio & Television
Philharmonic Orchestra
Jean Belge vezényel
l
Szerkesztő, próza: Kaskötő István
Szerkesztő, versek: Kamarás Klára

„Az  áruló írástudó…nem avval lesz árulóvá,
  ha lába nem megy egyenesen a Csillag felé,
  melyre ujjal mutat. Az árulást akkor követi el, ha nem is mutat     többé a csillagra.”
                                                   /Babits Mihály/
Száraz ágon, hallgató ajakkal
Meddig ültök, csüggedt madarak?
Nincs talán még elfeledve a dal,
Melyre egykor tanitottalak?!
Vagy ha elmult s többé vissza nem jő
A vig ének s régi kedvetek:
Legyen a dal fájdalmas, merengő,
Fiaim, csak énekeljetek!

Nagy vihar volt. Feldult berkeinken
Enyhe, árnyas rejtek nem fogad:
S ti hallgattok? elkészültök innen?
Itt hagynátok bús anyátokat?!
Más berekben máskép szól az ének,
Ott nem értik a ti nyelvetek...
Puszta bár, az otthonos vidéknek,
Fiaim, csak énekeljetek!

Hozzatok dalt emlékül, a hajdan
Lomb- s virággal gazdag tájirúl;
Zengjétek meg a jövőt, ha majdan
E kopár föld ujra felvirúl.
Dalotokra könnyebben derül fény,
Hamarabb kihajt a holt berek;
A jelennek búját édesitvén:
Fiaim, csak énekeljetek!

A bokorban itt az ősi fészek,
Mely növelte könnyü szárnyatok;
Megpihenni most is abba tértek,
Bár a fellegek közt járjatok!
S most, hogy a szél összevissza tépte:
Ugy tennétek, mint az emberek?
Itt hagynátok, idegent cserélve...?
- Fiaim, csak énekeljetek!
Tompa Mihály
Madár fiaihoz

Derkovits Gyula:
Dózsa sortozat II. Kaszafenő paraszt.
Koosán Ildikó
József Attilához
Velem vagy újra itt, nem kérdezem, miért is,
könnyű a délután, fölém derül az ég is,
friss nyírfaágakon árnyéka, csöndje lebben,
tavaszi selymes ár, ahogy még soha szebben.
Egy vén rigó fütyül, jó karmesterhez illik,
a kórus válaszol, lelkem lelkedre nyílik.
Zenél a rím szavakban,  fecseg a dallamon,
ma rólad szól, s ma nékem, nem űzöm el, hagyom.
Eljöttél, víg a ház, fényre nyit ablakom,
veretes bibliám, verseid olvasom.
Mormolják, s hallgatom, az ismerős sorok
a holnapot, a rendet, ahogy te gondolod.
Gyárudvaron ha kószálsz, elér az alkonyat,
lázong veled az éj, a sínre zárt vonat.
Érzem, nem könnyeden lépsz át a könnyeden,
szivárványcsöppjein a bánat  visszanéz,
szerelemeid ölelni mégis lendül a kéz...
Lélekbúvárod én, engedd meg hadd legyek,
ha kérdenek majd rólad, tudjam az éneked,
mert korhadó a sors, varázsa nincs mesénknek,
mint összetört cserép, üres és torz az élet,
dühödtebb lett a kor, tompább az érzelem,
a régi gazdag kertben ma bojtorján terem.
Pethes Mária
József Attila világseb
Hallom
mostanában nem lehet
órát igazítani a vonatokhoz
Bezzeg az én időmben
a tizenkettőnyolcvannégyes
halál pontosan vontatta
megterhelt acélkerekeit
szalmaláng-létem fellobbanó ívfényébe
hogy még egyszer utoljára
belém vakuljon a világ

Még láttam a szárszói hársfák
levele hátán végigfutott valamiféle
koituszos remegés és a sínek közé kerített
csikófüvek hangosan nyerítettek
amint elgörgő testem után
fektükből feltápászkodtak
Aztán sötétkék szodalitkővé vált az ég
és pillantásomat fekete-fehér
zárványba zárta

Hallom
ötször temetettek
ide-oda hurcolásztatok
ha egyáltalán maradéktalanul összeszedtetek
Hagytatok volna ott
szerelem-villámcsapástól agyon ütötten
A fene sem akarta
hogy szánakozó újsághírben
legyen téma leszakadt jobb karom
Nekrológok főszereplője sem akartam lenni


és nem aléltam el tanulmányaitoktól
amikben kedvetekre boncolgattatok
majd nevem zászlaja alatt
úgy vonultatok be az irodalomtörténetbe
hogy még csak nem is kapizsgáltátok
ki vagyok

Hallom volt idő
mikor a falon szépen szóló jelmondat lettem
pamparampam ahogy a csillag megy az ége
de lefelejtettétek töredékem másik sorát
pedig csupán azt kellett volna
kiplakátolnotok mert a ti disznóitok
sem ájulós típusok

Aztán betiltottatok
és a rólam elnevezett utcák
tábláinak lecserélését javasolta
egyik választott honatyátok
Mindenfélének kikiáltottatok
pedig én nem akartam mást
mint hogy szeressetek
és megértsétek miről beszélek
Ezt továbbra is gyakoroljátok
Rajta induljatok
közelebb a könyvekhez
közelebb Istenhez
közelebb a Hazához
közelebb az Emberhez

Én a Mindenséghez mértem magam
nektek elég lenne ha költőitek
szava lehetne mérték
Akkor ők is ehetnének
Ihatnának ölelhetnének
Aludhatnának és kevesebben terítenék
szívüket a folyton késlekedő vonatok elé
fénylő párhuzamosokra
amik – ha igaz –
a véges végtelenben találkoznak
                                     
          Angyalok:Csak ezt megússzuk szárazon,
aztán jobban vigyázunk!
Minden fenyítés, bántalom
szárnytollainknak árt nagyon –
s lábunkon kell megállnunk!

          Ördögök:Az ördög, mint a macska,
nem esik, csakis talpra,
s poklába bú, ha baj van:
bunker is, lám, a katlan.

          Angyalok:Nekünk a sorsunk mostohább,
elég egyszer hibáznunk,
és Istenünknek ostorát
nyomban megérzi hátunk!
Az Úr egyből pokolra lök,
ha eltörünk egy korsót…

          Ördögök:És így lesz jó, mert ördögök
lesztek ti is azonmód!
Nincs bűntudat, nincs szánalom,
ez itt a végleges rend:
a rombolás, az ártalom
nekünk használ, de oly nagyon,
hogy új viszályra serkent!

         Angyalok:A Teremtés után sokat javult a helyzet:
azon csüggött az Úr, mit hat napig teremtett,
nem koncentrált miránk, csupán az új világra,
így büntetlen maradt sokunknak sok hibája.
S most, hogy megsemmisült a Föld, e balga bolygó,
megint csak ránk figyel az Úr – s ez nem nagyon jó,
újra reszkethetünk a kénköves pokoltól:
orron koppint az Úr, ha bármiért megorrol.
Baranyi Ferenc
FELESELÉS
Múlttá vált álmok és megfagyott könnyek
vénült márványtáblán sorjázó nevek
megfáradt szerelmek porrá lett hitek
- bezárt szeműeken nem segíthetek.

Nem tudok várni elvetélt csodákat
öreg sírok között utam nem vezet
kiégett szerelmek hamvát nem őrzöm
sárgult képek alá gyertyát nem teszek.

Engem a holnapok hívnak már táncba
örök-új hajnal játszik az ablakon
látom hogy fölkél a múltnélküli Nap
a tegnap rabjainak nincs mit mondanom

Kis-Mezei Katalin
A tegnap rabjai
Lehoczki Károly
Az én dalom
Derengő, hűvös hajnalon
suhog a szél, az én dalom.

Patyolat, szikrázó reggelen
harangszó száll, az énekem.

Délelőtt mély, örvénylő folyam
fölött zendül komoly szavam.

Délben, amint a Nap megáll az égen,
az én himnuszom köszönti fönn a fényben.

Délután mindhez, ki megfáradt reggel óta,
belőlem zsong az óda.

Amikor leomol az enyhet adó este
én vagyok a világ szűzi csendje,

s míg a csillagok fölszikráznak éjjel
a mindenség álmodik zenémmel.
Sárközi László
PROLOGUS
...egy s mástól, jó hagyományt követve,
undorral hányunk egymástól hazámban,
hol a cigány tán csak megkövezve

jó s a szép jövő munkást tart karámban.
Zsidókat gyűlölünk, míg lenézzük
a hajléktalant - Marx-ot idézzük
és megvetünk minden prostituáltat

használat közben is. Bár kinézzük
a szegényt, irigyeljük a gazdagot,
nagyszüleinkkel nyeletünk maszlagot:
vállát verve nyugdíját filézzük...

A sors elfeledtetni ügyetlen
e konok komédiát, hogy e nagyok
között kellett embernek születnem.

"Reflekciók" című készülő kötethez.
Vadász János
EZREDVÉG
az anya karján a gyermekkel

két egymást metsző utca
kereszteződésében a piros lámpánál
megbarnult foszlott rongyokban kéreget

hajnali fagytól hóolvadástól lucskos
néma tenyerébe a „jóemberektől”
pár fillérért fohászkodik

a sarkon túl rőt házfal tövében
lapul józsef a munkanélküli
tejről kenyérről savanyú
fröccsről lamentál

csukaszürke a lelkek csendje

a hunyt szemű vézna gyermek
nem mosolyog

ezredvég

nincs bocsánat

Lavórban fürdeted tébolyodásod
formátlan lábait,
amíg farkasveremben szült
szárnyas sárkány
térden állva vall szerelmet
a valóság igaz kikiáltójának,
micsoda drámai hangulat!
Lengesd a kalapod,
lengesd már messziről,
hisz elved gyümölcse
fetreng a színpadon,
oltsd el a lámpát,
a denevér sötétben is lát...
Őrültek vagyunk,
Őrültek!
Majmot rakunk a kirakatba,
hölgyeim, uraim!
Erre tessék, ide nézzetek!
Az igazság arca fénylik itt!

...s a rádióban halkan
siratja nemzetét
egy régi dal...


Gligorics Teru
Halkan siratja egy dal...

-Nézd, mit hoztam neked! – hajoltam le másfél éves Zsófi unokámhoz, fékezve magam, hogy ne rohanjak rá a gyerekre, mint azok a nagyszülők, akik túláradó szeretetükben szinte ráomlanak az unokákra.  Hangomat is fegyelmezett pianóban tartottam:  kevés ellenszenvesebb  dolog van a játszótereken, utcán gyakran hallható,  rikácsolásba átcsapó gügyögésnél.
-Nézd, ez egy tigris – mutattam a  gyerek felé a félméteres, nála alig kisebb, szőrös állatot...
                                                                          tovább>>>
Szepes Erika
Tís

.....
Következő oldal>>>
l
Derkovits Gyula
festőművész

Ady Ágota: Lélekfogytig
Albert Lőrincz Márton: Két haiku
Balogh Örse: Ufólázam lenne?
Bányai Tamás: Egy sziget meséje
Bárdos László: Egy természetfilmre
Bodó Csiba Gizella: Korok viharában
Debreczeny György:
peckesen járkál a kiskakas
Demeter Zsolt: A Napot adom
Dobrosi Andrea: Game over
Fetykó Judit:
Berti, meg azok a dolgok
G. Ferenczy Hanna: A libegőn
Hoitsy Horváth Edit:
Rész szerént való
Kajuk Gyula: Részeg poéta
Kamarás Klára: Végelszámolás
Karaffa Gyula: A hihető madonna
Kardos András:
Száll a kakukk - fészkére...
Kő-Szabó Imre: Strandszezon
Lelkes Miklós: A tavasz kezdete
Mándy Gábor: Vonat
Mentovics Éva:
Üzenet a sír pereméről
Nógrádi Gábor: Anya
Péter Erika: Rémálom
Pethő T. Gábor: Egy munkás halálára
Rada Gyula: A fákhoz
Ricza István: Útkereséshez
Végh Sándor: Tanács
Verasztó Antal: Valóságmesék
Vihar Judit: Öt haiku

1.oldal
próza, versek
2.oldal
próza, versek
3.oldal
műhely
Vihar Judit:
Hibbant vénember-e a kedves bópeer?

4.oldal
klasszikusaink
Weöres Sándor
II. rész, versek
Szabolcs Piroska rovata

5.oldal
mikroszkóp
új
6.oldal
gondolatok
Krémer Ferenc és
Márton László
jegyzete.